A VitaFer Caps liposzómás vas étrend-kiegészítő kitűnően alkalmas napi vas igény biztosítására. A vason kívül B12- és C-vitamint is tartalmaz. A liposzómába burkolt vas tulajdonképpen nem érintkezik a száj, a nyelőcső és a gyomor érzékeny szöveteivel, felszívódása még az előtt megtörténik, hogy a belekben kifejthetné nemkívánatos mellékhatásait. Most már kapszula formában is kapható.


VitaFer kapszula egy kiváló vaskészítmény, liposzómás technológiával a jobb felszívódásért.


Előnyei:


  • Emésztési és székletproblémák nélkül szedhető
  • Fémes mellékíz nélkül fogyasztható


A vas különféle szervetlen sóit tartalmazó készítmények egyeseknél szorulást, másoknál hasmenést váltottak ki. Ez szinte természetesnek mondható annak ellenére, hogy kellemetlen. Az emberi emésztőrendszer nem képes nagyobb mennyiségben szervetlen fémsókat felvenni. A VitaFer Caps kitűnő megoldást jelenthet azoknak, akiknek érzékeny a gyomra a vaskészítményekre.


Fémes mellékíz nélkül


Aki hónapokig vagy még tovább kénytelen vasat szedni a vashiányos vérszegénység kezelése érdekében ismeri azt a jelenséget, hogy egy idő után mindennek vas íze lesz amit a szájába vesz. Ennek súlyosabb esetében hányingert okoz a vas bevétele. Pár esetben ez odáig is elmehet, hogy hányingert érez az intravénás vaspótlás hatására is. A VitaFer liposzómás vaskészítményben lévő vas nem érintkezik a száj és a gyomor érzékeny pontjaival, ezért nem váltja ki a kellemetlen vasas ízt.


Oda juttatjuk, ahol szükség van rá


A liposzómák apró gömböcskék, melyeket kívülről foszfolipid réteg határol és a vas ezekbe a gömböcskékbe van elrejtve. A foszfolipid a sejtjeink külső rétegének anyaga, tulajdonképpen a sejt külső fala. A foszfolipid réteg egyrészt elzárja a benne található vasat, másrészt képes úgy eljuttatni azt közvetlenül a sejtekbe hogy közben a vas nem érintkezik az érzékeny emésztőrendszerrel. Ezáltal a felszívódása többszöröse az élelmi vasnak.


Háromszoros felszívódás


Más vas-szulfát és vas-pirofoszfát tartalmú közkedvelt vaskészítményekkel összehasonlítva a VitaFer vastartalma átlagosan háromszor jobban hasznosul. A liposzómába csomagolt vas az emésztőrendszer állapotától függetlenül képes megnövelni a vérszérum vasszintjét.


A VitaFer kapszula vason kívül tartalmaz még B-6, B-12- és C-vitaminokat is.


A vas


  • Hozzájárul a normál szellemi működés fenntartásához.
  • Részt vesz a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban.
  • Hozzájárul a normál vörösvérsejt- és hemoglobin-képződéshez.
  • A vas a szervezetben részt vesz a normál oxigénszállításban.
  • Hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez.
  • Hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez.
  • Szerepet játszik a sejtosztódásban.


Ezek miatt minden korosztály számára létfontosságú a megfelelő vaspótlás.


A B12-vitamin hozzájárul az idegrendszer és az immunrendszer normál működéséhez.


A C-vitamin többek között fokozza a vas felszívódását.


Forrás: Dietary Reference Intakes for Vitamin A, Vitamin K, Arsenic, Boron, Chromium, Copper, Iodine, Iron, Manganese, Molybdenum, Nickel, Silicon, Vanadium, and Zinc : a Report of the Panel on Micronutrients, National Academy Press; 2001.


Gyermekeknek válassza a Vitafer folyékony liposzómás vaskészítményt, ami egy igazán kellemes ízű, könnyen adagolható étrend-kiegészítő formula.

További információk
Hatóanyag(ok) Vas: 15mg, C-Vitamin: 60mg, B12 Vitamin: 1.25mcg
Napi ajánlott mennyiség 1 kapszula
Kiszerelés 30 kapszula
OÉTI / OGYÉI bejegyzési szám 22718/2019
Figyelmeztetés A felhasználási javaslatban megadott mennyiséget ne lépje túl! A termék nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot. A doboz gyermekek elől gondosan elzárva tartandó!

Írjon véleményt a termékről

Megjegyzés: HTML használata nem engedélyezett!
   Rossz           Jó

VitaFer® Caps. Liposzómás vaskészítmény

  • Gyártó: Vitaking
  • Cikkszám:VK-2020-048
  • Elérhető:Raktáron
  • 2,285Ft

  • Nettó ár:1,799Ft

Kapcsolodó termék(ek)

Magnézium + B6-Vitamin (90db)

Magnézium + B6-Vitamin (90db)

Kevés ember van tudatában annak, hogy mennyire fontos a magnézium. Az oxigén, a víz és a fő tápanyag..

3,172Ft Nettó ár:2,498Ft

Pantoténsav – B5 vitamin

Pantoténsav – B5 vitamin

Számos B-vitamin játszik katalizáló szerepet az ingerületátvivő anyagok és az idegsejtek felépítésé..

3,038Ft Nettó ár:2,392Ft

VitaFer-L® liposzómás vas 120 ml - új

VitaFer-L® liposzómás vas 120 ml - új

A Vitafer liposzómás folyékony vaskészítmény, ami nagyon magas arányban szívódik fel a szervezetben...

2,960Ft Nettó ár:2,331Ft

Mega1

Mega1

Vitaking Mega1, bőséges vitamin ellátottság, napi egy tablettában - magas hatóanyag tartalommal.Reng..

2,793Ft Nettó ár:2,200Ft